Történelmi jelentőségű volt, amikor a múlt héten kezet fogott Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök Panamavárosban. Az Egyesült Államok ezután hosszú évtizedek után levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Sokak szerint ezzel a hidegháború egyik utolsó maradványa is leomlott, mások magyarázatot várnak a lépésre. A kormány terjedelmes memorandumban próbálja megvédeni a döntést Kongresszus előtt, de úgy tűnik, minél jobban védik, annál inkább válik védhetetlenné.
Az amerikai közvélemény leginkább azon van felháborodva, hogy a külügyminisztérium memoranduma nem csupán Obama azon döntését védi, hogy letörölték Kubát arról a bizonyos listáról, hanem magár a Castro rezsimet is. A kormány szerint a „történelmi” találkozó azért jött létre, hogy a két ország „megoldja” azoknak az amerikai terroristáknak és gyilkosoknak a kérdését, akik az elmúlt évtizedekben Kubában leltek menedékre. És itt bizony nem egy-két bűnözőről beszélünk…
Assata Shakur (a lenti képen) – akit egyebek mellett egy rendőr megölésével vádolnak - mondjuk az egyik leghírhedtebb példája a havannába menekült amerikai bűnözőknek. De sorolhatnánk, hogy Kuba továbbra is védelmet nyújt a baszk ETA és a kolumbiai FARC nevű terrorszervezetek tagjainak is. Ha tehát a kommunista rezsim nem támogatja a terrorizmust, miért élhetnek ezek az emberek nyugalomban és biztonságban Havanna utcáin?
Folytatva a sort, ide ide sorolhatjuk Észak-Koreát is. 2013-ban (!) ugyanis a hatóságok a Panama-csatornán átkelve lefüleltek egy észak-koreai zászló alatt közlekedő hajót, amely roskadásig volt pakolva be nem jelentett szovjet fegyverekkel – köztük MiG vadászgépekkel és légvédelmi rakéta-rendszerekkel. Meglepő módon a hajó éppen Kubából tartott a baráti Észak-Korea partjai felé. Lehet erre az egyértelmű lebukásra azt mondani, hogy önmagában ez nem a terrorizmus támogatása, de mindenképpen támogatása az észak-koreai agressziónak és elnyomásnak. Miért legyünk tehát biztosak abban, ha Kuba ezt két éve megtette, ma nem teszi meg?
Mert Raúl Castro azt mondja.
Szó szerint ez az egyetlen érv, hivatalosan is. A már emlegetett külügyminisztériumi memorandum arra hivatkozik, hogy a havannai kormány írásba adta, hogy „elítél és visszautasít minden terrorcselekményt és a terrorizmus minden formáját.” Ez a mondat önmagában derűre ad okot, de a legjobb még csak most következik:
„Kuba kormánya soha nem támogatta és a jövőben sem fogja támogatni a nemzetközi terrorizmust.”
Tehát a mostani megállapodás fundamentuma már önmagában hazugság, hiszen ezzel a mondattal azt is tagadják, hogy valaha támogatták a terrorizmust. Akkor minden bizonnyal az Egyesült Államok cirka 50 évre visszamenőleg rosszul látta ezt a kérdést, most viszont Barack Obama rájött az igazságra, és kárpótolja kubai barátait.
Ellenben, hogy Havanna milyen szolidaritást mutatott az Egyesült Államok terrorizmus elleni harca iránt, azt a következő példa is jól mutatja. A szeptember 11-i terrortámadások után legalább 20 kubai állampolgár sétált be amerikai külképviseletekre szerte a világon, és „titkos” információkat szolgáltattak különböző a globális terrorveszélyről. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy az informátorok egytől egyig a kubai hírszerzés ügynökei voltak, és kitalált infókkal próbálták félrevezetni az amerikai hatóságokat.
Barack Obama nemrégiben ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
„Nem érdekelnek azok a csaták, amik akkor kezdődtek, amikor még meg sem születtem.”
A szeptember 11-i terrortámadások azonban 2001-ben voltak, 7 évvel Obama elnökké választása előtt. Lehet, hogy erről az egészről megkérdezhetnék Woerner Foerster özvegyét és gyermekeit. Ő volt az a new yersey-i rendőr, akinek a meggyilkolásában Assata Shakur is részt vett…